futballisztika

FUTBALLISZTIKA

Mi lesz veled, AC Milan?

Másfél éven belül már másodszor cserélt gazdát a hétszeres BL-győztes klub

2018. július 19. - futballisztika

/A cikk a pozsonyi Új Szó 2018.07.17-i Focitipp mellékletében jelent meg/

acm2.gif

Az amerikai Elliott Management Corporation befektetési alap tulajdonába került az AC Milan. A cég július 11-i nyilatkozata szerint a futballklub tulajdonosa, a kínai Li Jung-hung nevével fémjelzett Rossoneri Sport Investment nem tudta törleszteni az - eredetileg több mint 300 millió eurós - adósságának aktuális részletét az Elliott felé, amely így átvette a vállalatot, és vele a klubot is.

 

Már a kezdet sem volt egyszerű

Silvio Berlusconi 31 év után, tavaly áprilisban adta el imádott csapatát, az AC Milant 740 millió euróért a kétes hírű Li Jung-hung kínai üzletember vezette luxemburgi Rossoneri Sport Investment Lux-nak. Bár Li Yonghong állítása szerint hazájában számos jólmenő vállalkozás tulajdonosa – többek között a bányászati és az ingatlan szektorban -, minden kétséget kizáróan nem lehet bizonyítani érdekeltségét az általa említett üzletekben. Már az átadás-átvétel sem ment zökkenőmentesen, hiszen csaknem egy évig húzódtak a tárgyalások. A hírek fedezetlen ígéretekről, banki garanciák hiányáról és eladósodott vevői háttérről szóltak, míg végül tavaszra megtörtént a tényleges eladás. Az üzlet lezárásában az Elliott nyújtott segítő kezet Li Jung-hungéknak, több mint 300 millió eurós kölcsön formájában. Ezután tavaly nyáron az új vezetés több mint 200 millió eurót költött a csapat megerősítésére, ami miatt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) idén június 27-én úgy döntött, hogy a pénzügyi szabályok megsértése miatt kizárja az európai kupákból a milánói csapatot. A rendezetlen pénzügyek nemcsak a csapatot sújtották, hanem a háttérben is jelentős változásokat hoztak azzal, hogy a hiteltörlesztés hiánya miatt az Elliotthoz került a klub.

berluyong.jpeg

 Itt még minden szépnek tűnt. Berlusconi és Li kézfogása.

 

Ki is ez az Elliott Management Corporation?

A céget 1977-ben alapította Paul Singer, a családjától és a barátaitól származó, mindössze 1,3 millió dolláros befektetéssel. Ma a cég több mint 34 milliárd dolláros vagyont kezel, és Singert a világ egyik legrettegettebb befektetőjeként tartják számon. A cég az utóbbi években terjedő aktivista befektetés élharcosa, ami azt jelenti, hogy azokban a vállalatokban, ahol részesedést szerez, kikényszeríti az üzlet átstrukturálását, a menedzsment átszervezését, vagy akár a cég eladását is, a magasabb profit reményében. Az Elliott az utóbbi 5-6 évben több mint 50 cégben hajtott végre hasonló átalakításokat világszerte. Emellett Singer eladósodott országok adósságának felvásárlásában is érdekelt, amit aztán nagyon magas profittal ad tovább, vagy hajt be. Singer egyik leghírhedtebb ügylete is ilyen volt Argentínával, amikor egy több mint 10 évig húzódó tartozási vita részeként zár alá vetette az ország egyik hadihajóját Ghánában. Az eset után Argentína akkori elnöke, Christina Fernández de Kirchner pénzügyi terroristának, keselyűnek és vérszívónak titulálta az üzletembert.

singer.jpgPaul Singer megítélése sem egyértelmű. 

 

Már mások is szemet vetettek a klubra

Még mielőtt a Milan az Elliott kezébe került volna, volt már szó arról is, hogy Li Yjung-hungék eladják a klubot. Két jelentős érdeklődőről számoltak be a hírek. Az egyik az amerikai labdarúgás második vonalában szereplő, egykor szebb napokat is megélt New York Cosmos olasz származású elnöke, Rocco Commisso volt, aki egyes források szerint 500 millió eurót ajánlott a csapatért. Commisso az alapítója és vezérigazgatója a New York-i székhelyű Mediacom médiabirodalomnak, és a Forbes becslése szerint vagyona 4,5 milliárd dollárra rúg.

rocco_commisso-k0xh--835x437_ilsole24ore-web.jpg

Rocco Commisso által biztosított lett volna az olasz vonal.

A másik komoly érdeklődő pedig - a hírek szerint - a Ricketts család volt, akik a Chichago Cubs baseballcsapatát is birtokolják. A Ricketts család becsült vagyona több mint 4 milliárd dollár, melynek nagy része a TD Ameritrade brókercégből származik, valamint 25%-os részesedésel rendelkeznek a CSN Chichago tévécsatornában. Mindkét érdeklődő komoly szándékot mutatott a Milan megvásárlására akkor is, amikor a klub már az Elliott kezébe került, de Singerék közleményben jelezték, hogy jelenleg nem kívánják a milánói klubot eladni.

ricketts.jpg

 A Ricketts családot is komolyan érdekelte a Milan.

 

Az Elliott tervei a Milannal

Bár sokan azt várták, hogy az Elliott rögtön túlad a hétszeres BL-győztesen, Singer mégis elkötelezte magát a klub pénzügyi stabilitásának és józan irányításának visszaállítása iránt, valamint célként nevezte meg a Milan visszajuttatását Európa legjobbjai közé. Mindezeket szem előtt tartva az Elliott azonnali, 50 millió eurós tőkeinjekciót ad a klubnak erre a célra, és további anyagi hozzájárulásáról biztosította a csapatot. Sajtóhírek szerint Singer szívesen látná a milánói klub vezetésében az Arsenal jelenlegi vezérigazgatóját, Ivan Gazidist, ami talán nem is lenne annyira meglepő, hiszen Singer köztudomásúan Arsenal-szurkoló, és gyakran megfordul az Emiratesben a csapat meccsein is. Bár az Arsenal pályán elért eredményei nem voltak túl fényesek az utóbbi években, a csapat anyagi háttere rendkívül stabil, így Gazidis valószínűleg sokat tudna segíteni az AC Milan helyzetének rendezésében is. Mindennek azért talán a pályán is lenne nyoma, főleg ha arra gondolunk, hogy a legutóbbi Európa Liga-sorozatban mennyire könnyen jutott túl az Arsenal a hétszeres BL-győztesen (Milánóban 2-0-ra nyert az Arsenal, Londonban pedig 3-1-re).

methode_2ftimes_2fprod_2fweb_2fbin_2f4b801ad0-433a-11e8-9618-96ec7a8a2ce5.jpg

Ivan Gazidis biztosan rendet vágna a klub pénzügyeiben.

 

Többen feltették a kérdést, hogy vajon az Elliott a többi befektetéséhez hasonlóan túlad-e a klubon, amint annak eladásából megfelelő profitra tehet szert, vagy pedig ténylegesen hosszútávra terveznek a csapattal. A Milano Finanza információi szerint a vezetés jelenlegi terve az, hogy még legalább 5 szezon erejéig megtartja a csapatot, és legalább 1 milliárd euróért értékesíti azt. A hírportál arról is tudósít, hogy kisebbségi – 5 és 20% közötti – részesedést szerezhet a klubban a milánói származású üzletember, Riccardo Silva. Silva társalapítója az MP & Silva sportmarketing-ügynökségnek, valamint társtulajdonosa a Miami FC-nek, így nagy tapasztalata van a futball világában, míg milánói származása pluszpont lenne a szurkolók szemében is. A klub igazgatótanácsa július 12-i ülésén határozatképtelen volt a négy kínai tag távolmaradása miatt, várhatóan a július 21-i ülésen nevezhetik ki az igazgatótanács új tagjait. A tanács elnöke minden valószínűség szerint Paolo Scaroni lesz, aki a brit Rothschild Group alelnöke, és korábban olyan olasz állami cégek igazgatásában is részt vett, mint az Eni és az Enel, és már tavasz óta tagja a Milan igazgatótanácsának. 

scaroni.jpg

Scaroni az Eni vezetésében is részt vett már.

 

A klublegenda, Paolo Maldini visszatérése újra napirendre került

Ahogy már korábban is, most is felmerült annak a lehetősége, hogy Paolo Maldini visszatérhet a klubhoz. Vele kapcsolatban az utóbbi napokban több pozíció is szóba került a különböző olasz hírportálokon: egyesek potenciális igazgatótanácsi tagként, mások leendő technikai igazgatóként említik, míg vannak olyanok, akik a klub nagyköveteként jósolják meg a visszatérését. A Milano Finanza szerint Maldini valós döntési jogokat szeretne, nemcsak egy „kirakatállást“, amilyen Javier Zanettié az Internél, ám az Elliott a valódi irányítást tapasztaltabb (üzlet)emberekre bízná. Maldini szerepvállalása már a kínai éra alatt is felmerült, ám akkor is azon bukott meg a technikai igazgatói kinevezése, hogy ő szabad kezet szeretett volna a döntésekben, ám a fontosabb kérdésekben egyeztetnie kellett volna Massimiliano Mirabelli sportigazgatóval, vitás ügyekben pedig Marco Fassone vezérigazgató mondta volna ki a végső szót. Mindezek ismeretében nem lenne meglepő, ha a klublegenda most is szigorú feltételekhez kötné a visszatérését, de erről biztosabbat valószínűleg csak a július 21-i igazgatótanácsi ülés után fogunk megtudni. Érdemes megjegyezni, hogy Riccardo Silva és Paolo Maldini társtulajdonosai a Miami FC-nek, így az olasz üzletember lehetséges szerepvállalása a klubnál hozzájárulhat a Milan legendájának visszatéréséhez is.

1432143746.jpgMaldini és Silva már jól ismerik egymást. 

 

A csapat jelenlegi helyzete

A most véget ért szezont már teljes egészében a kínai vezetés alatt játszotta le a csapat, azonban egy évvel ezelőtt hiába költöttek több mint 200 millió eurót az erősítésekre, csak egyetlen nemzetközileg is elismert klasszis érkezett Leonardo Bonucci személyében, de az ő teljesítménye is meglehetősen ingadozó volt a szezon során. Év közben edzőváltás is történt, Vincenzo Montella helyét egy klublegenda, Gennaro Gattuso vette át, de ő is csak a hatodik helyre volt képes bekormányozni a Milan hajóját, csakúgy mint Montella egy évvel korábban. Ami biztosnak tűnik, hogy a következő szezonnak is Gattuso irányításával vág neki a gárda, ám arról nincs információ, hogy az 50 millió eurós tőkeinjekciót az átigazolásokra, vagy esetleg másra fordítják, valószínűleg erről is az új igazgatótanács felállása után lehet majd többet tudni.

gennaro-gattuso1517320348.jpg

Egyelőre csak Gattuso helye tűnik biztosnak. 

 

 

 írta: Villányi Gergely

A bejegyzés trackback címe:

https://futballisztika.blog.hu/api/trackback/id/tr7214119241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása