Nem szokványos eset, de nem is példa nélküli, hogy egy futballmérkőzésen a játékosok felülbírálják a játékvezető döntéseit, és a két csapat egymás között megbeszélve szerez érvényt a Fair Play szellemének. Összeállításunk most ezeknek az eseteknek állít emléket.
A román bírók álnéven próbáltak meg csalni
A 2017. január 25-én lejátszott Pogon Szczecin – FC Astra Giurgiu (3-1) felkészülési mérkőzésen a játékosok három büntetőt is szándékosan kihagytak, mivel mindkét csapat meg volt róla győződve, hogy a játékvezetők el akarták csalni a meccset. A lengyel és a román csapat említett mérkőzésén több gyanús jel is arra mutatott, hogy a meccset vezető román bíró, Cristian Catana és társai manipulálni akarták az eredményt. Ténykedésük már ott gyanússá vált, hogy nem vállalták igazi nevüket, és a mérkőzés jegyzőkönyvében bolgár játékvezetőknek adták ki magukat. Mint később kiderült, Catana egy héten belül bolgár, török és szlovén bíróként is feltűnt, valamint külsejét is jelentősen megváltoztatta: szakállt növesztett és kopaszra nyírta a fejét. A fogadásokat megfigyelő nemzetközi szervezet, a Federbet szerint a mérkőzés során különösen sok fogadás érkezett arra, hogy sok gól esik a találkozón, így nem meglepő, hogy a játékvezető két nevetséges tizenegyest is ítélt a meccsen. Szerencsére a csapatok számára is nyilvánvalóvá vált a csalás, így mindkét oldalon direkt maradt ki a büntető. Az első alkalommal az Astra játékosa a kapus kezébe gurította a labdát, azonban a bíró újrarúgatta a büntetőt. Ekkor már azonban biztosra ment a román csapat, és csúnyán mellélőtték a labdát. A másik oldalon a szczeciniek is hasonlóan szereztek érvényt az igazságnak, ők is méterekkel a kapu mellé küldték a játékszert a jogtalan tizenegyesből. A Gazeta Sporturilor bukaresti sportnapilap oknyomozó riportja szerint Catan és társai hat mérkőzés manipulálásában is érintettek lehetnek, melyek között a CFR Cluj - Mezőkövesd felkészülési mérkőzés is szerepel, ahol szintén több büntetőt is ítéltek a játékvezetők, ott azonban csak az egyik büntetőt hagyta ki szándékosan a román csapat.
A botrányos Pogon Szczecin – FC Astra Giurgiu (3-1) felkészülési mérkőzés
Amikor „véletlen” gól után hagyták az ellenfelet gólt szerezni
2015. augusztus 8-án játszották az angol harmadosztályú (League One) Doncaster Rovers – Bury mérkőzést, amikor egy sérülést követően a hazaiak csatára, Harry Forrester a játékvezető labdaejtését követően sportszerűen a vendégek kapusának, Christian Waltonnak a kezébe szerette volna ívelni a labdát, azonban a lövés annyira jól sikerült, hogy a labda Walton fölött a hálóba hullott. Hiába próbálták meg a doncasteri játékosok érvényteleníteni a gólt a játékvezetőnél, ő a szabályok szerint járt el, és megadta a találatot. Ezek után a hazaiak úgy döntöttek, hogy a középkezdést követően nem avatkoznak a játékba, így engedve a vendégcsapatot, hogy gólt szerezzen. Valószínűleg ez volt élete legkönnyebb gólja a vendégek csatárának, Leon Clarke-nak.
Doncaster - Bury összefoglaló
Ugyanez a szituáció játszódott le egy 2006-os Ajax Amsterdam – Cambuur holland kupameccsen is, ahol a hazaiak frissen bemutatkozó reménysége, Jan Vertonghen ívelt véletlenül a vendégek kapujába. Társai azonban helyrehozták a fiatal reménység „hibáját”, és engedték a Cambuur csapatát egyenlíteni.
Vertonghen gólja és a "retorzió"
Amikor a csapat nem minden tagja sportszerű
Hasonló eset történt Olaszországban az Ascoli – Reggina másodosztályú (Serie B) mérkőzésen 2009. decemberében is, ahol azonban az első találat közel sem véletlenül született. Egy vendégjátékos sérülését követően az egész Reggina-védelem leállt, várva arra, hogy a játékvezető megszakítsa a mérkőzést, hogy társukat ápolni lehessen. Két Ascoli-játékos azonban másként fogta fel a dolgot, és kihasználva a helyzetet kipasszolták a kapust, így Mirko Antenucci meg is szerezte a vezetést az Ascolinak. A gól heves indulatokat váltott ki a vendégek részéről, dulakodás alakult ki, mely során a vendégektől ki is állított egy embert a játékvezető. Végül a hazai csapat engedélyezett egy gólt a Regginának, amely ezután emberhátrányban is megnyerte a mérkőzést 3-1-re.
Ascoli - Reggina összefoglaló
A tragikus események után nemes gesztust gyakorolt a Leicester
2007. szeptemberében a Notthingham Forest a Leicester City FC-t fogadta az angol Ligakupában. A mérkőzésnek azonban 1-0-ás hazai vezetésnél, a szünetben véget kellett vetni, mert a vendégek játékosa, Clive Clarke összesett. Szerencsére a hazaiak orvosi stábja megmentette a védő életét, azonban a szövetség újrajátszást rendelt el, ahol a mérkőzést az elejétől, 0-0-ról kell kezdeni. A Leicester azonban sportszerűségből, és a Notthingham orvosi stábja iránt érzett hálája jeléül, már a mérkőzés előtt jelezte, hogy engedni fogják a hazaiak számára, hogy megszerezzék a vezetést. Ennek szellemében a hazai kapus, Paul Smith be is gyalogolt az akkor éppen a Leicesterben védő Fülöp Márton kapujába. Végül a vendégek az utolsó percekben két gólt is szereztek, így 3-2-re megnyerték a mérkőzést.
A nemes gesztus
A szándékosan kihagyott büntetőknek nem is annyira ritkák
A futball története során már megszámlálhatatlan esetben történt meg az, hogy bár a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott egy-egy kérdéses szituációban, végül a támadó csapat játékosa beismerte a reklamáló ellenfél igazát, és sportszerűen elmondta az igazi történéseket. Ilyenkor a bíró vagy visszavonta az ítéletét, vagy a szabályokhoz ragaszkodva elvégeztette a büntetőt, amit a Fair Play szellemében a támadó csapat kihagyott. Az azonban nem mindennapos a labdarúgásban sem, hogy egy néző miatt ítélnek tizenegyest. Pedig 2003. februárjában ez is megtörtént egy Irán – Dánia barátságos mérkőzésen, amikor a félidő végéhez közeledve, egy nézőtéri sípszóra azt hitte az iráni játékos, hogy az a félidőt jelentő játékvezetői hangjelzés, és a tizenhatoson belül felkapta a labdát, és odadobta a bírónak. Mivel a játékvezető nem jelzett, így kénytelen volt büntetőt ítélni kezezésért, azonban a dán ítéletvégrehajtó, Morten Wieghorst a kapu mellé gurította a labdát.
Wieghorst büntetője
A kézzel elért gólok esete
A kérdéses büntetők mellett a kézzel elért találatok sora sem rövid a futball történelmében. Néhány esetben a „vétkes” gólszerző a Fair Play szellemének fittyet hányva rohan ünnepelni a szurkolókhoz, szeme sarkában pedig mosolyogva figyeli, hogy a gólt kapó csapat játékosai miként perlekednek a játékvezetővel. Szerencsére azonban az is gyakori eset, hogy a kezező játékos beismeri bűnét, és elmondja a bírónak, hogy a találat szabálytalan körülmények között esett. Ezen szituációkból talán Miroslav Klose „beismerő vallomása” a leghíresebb, amely egy 2012. szeptemberi Lazio - Napoli olasz bajnokin történt meg. Azért is a német csatár tettét emeljük ki a kezezések közül, mert Klose még a Werder Bremen játékosaként is tett egy sportszerű beismerést, igaz akkor a javára megítélt büntetőt vonatta vissza.
Klose kezezése és beismerése
Di Canio gólszerzés helyett megszakította a játékot
2000. decemberében az Everton – West Ham United angol bajnoki mérkőzés során az egyik vendégtámadás alkalmával a hazaiak kapusa, Paul Gerrard egy tisztázási kísérlet után a földön elterült, azonban a labda játékban maradt, amit a vendégek be is adtak a kapu elé. A West Ham csatára, Paolo Di Canio azonban ahelyett, hogy a gólszerzésre koncentrált volna, inkább maga szakította meg a játékot a bíró helyett, és két kézzel elkapva a labdát, rögtön lehetőséget teremtett a sérült kapus ápolásának. Az olasz támadó tettét Fair Play-díjjal jutalmazták.
Di Canio Fair Play-díjas tette.
Írta: Villányi Gergely
A cikk a 2017.02.28-án megjelent Új Szó Focitipp mellékletében jelent meg.