futballisztika

FUTBALLISZTIKA

Malcom és elődei

Focisták, akik nem(csak) a pályán trükköztek

2018. július 24. - futballisztika

Sokszor hallani, különösen a szegényebb országok bajnokságaiban, hogy egy-egy futballklub tartozik a játékosainak, és egyéb kötelezettségeit sem teljesítit a futballistái felé. Ritkább eset, de azért az sem példátlan, hogy egy-egy labdarúgó hány fittyet a szerződésben foglaltakra, és megkárosítja a kenyéradóját. Télen ilyen volt Joseph Paintsil „maláriás“ esete is a Ferencvárossal, akinek története felkavarta a magyar élvonal téli állóvizét. Most Malcom átigazolása jelent szenzációt ebből a szempontból, hiszen a játékos már elígérkezett a Romának, de az utolsó utáni pillanatban mégis a Barcelona ajánlatát írta alá. Ám a futballtörténelem látott már Malcomnál és Paintsilnál is nagyobb széltolókat, akik így vagy úgy, de átverték klubjukat, vagy leendő klubjukat. Írásunkban róluk is szót ejtünk a későbbiekben.

 

Malcomot már várták a romanisták a reptéren

Az AS Roma honlapja hétfőn arról adott hírt, hogy a brazil utánpótlás-válogatott Malcomot megszerezte a francia Bordeaux együttesétől 32 millió euróért. A fiatal szélső már majdnem fel is ült a Rómába tartó gépre, sőt édesanyját előre is küldte az olasz fővárosba, azonban Malcomot hiába várták a romanisták a reptéren.

roma_airport.jpg

Nem sokon múlt, hogy Malcommal is készüljön hasonló kép, mint anno Dzekóval a római reptéren

Az utolsó pillanatban ugyanis az FC Barcelona megtorpedózta a Roma ajánlatát, és mind a Bordeaux, mind a játékos számára előnyösebb feltételekkel hívták fel a focista ügynökét, Fernando Garciát, aki kapott az alkalmon, és leállította a játékost nem sokkal azelőtt, hogy Malcom felszállt volna a római járatra. Persze a játékos menedzsere szerint csak a Bordeaux a ludas a történetben, ám valószínűleg a szélső sem sírta tele a párnáját, hogy végül Barcelonába kell költöznie Róma helyett.

malcom.jpgPersze az Internetet rögtön ellepték a Malcommal kapcsolatos mémek

Végül a katalánok 41 millió euróért szerezték meg Malcomot, ami még a bónuszokkal együtt 1 millió euróval nőhet. Mindenesetre nem lennénk a brazil helyében, ha pályára lép a július 31-én Dallasban megrendezendő FC Barcelona-AS Roma felkészülési találkozón.

 

John Obi Mikel két helyre is aláírt

John Obi Mikel számos címe mellé azt a bravúrt is elkönyvelheti, hogy egyszerre volt a Manchester United és a Chelsea labdarúgója is, köszönhetően annak, hogy a Lyn Oslo csapatát elhagyva, mindkét angol klubbal írásban is megállapodott 2006-ban. Végül Mikel a londoni klubhoz került, de komoly bonyodalmak árán, hiszen a két klub sokáig pereskedett egymással, míg végül sikerült megállapodniuk egy év után abban, hogy a Chelsea 16 millió fonttal kártalanítja Fergusonékat.

mikel-obi.jpg

Mikel végül a Chelsea mezét választotta

 

Kondogbia miatt továbbélesedett a Milan-Inter ellentét

Milánó mindkét nagycsapatának szurkolói jól emlékezhetnek 2015 nyarára, amikor az Inter és a Milan is bejelentkezett az AS Monaco középpályásáért, Geoffrey Kondogbiáért. Az akkor 22 éves játékost az egyik legnagyobb reménységként tartották számon, így a milánói klubok mellett több európai topcsapat is érdeklődött iránta. Már a Milan tűnt befutónak, amikor is az Inter egy - a Barcelona mostani akciójához hasonló - huszárvágással (és eurómilliókkal) megelőzte vetélytársát, és megszerezte a játékost. Azonban talán nem túlzás azt állítani, hogy Kondogbia ekkor okozta a legnagyobb örömet az Inter szurkolóinak, hiszen a pályán nem alkotott maradandót, és 2 év után a Valenciához távozott.

kondogbia.jpg

A Milan akkori vezére, Adriano Galliani csak épphogy maradt le Kondogbiáról

 

Paintsil esete a maláriával

A 19 éves ghánai Joseph Paintsilt 1 éve nyáron vette kölcsön a Ferencváros fél évre a ghánai Tema Youth gárdájától, azzal a kikötéssel, hogy télen a magyar csapat opciós joggal rendelkezik arra, hogy a megállapodást további fél évvel megtoldja. Mivel Paintsil az őszi szezonban jól teljesített (hiszen az őszi szezon legszebbnek választott gólja is az ő nevéhez fűződik, valamint 12 meccsen 6 gólt szerzett és adott 4 gólpasszt is), természetesen a zöld-fehérek éltek az opciós jogukkal. Igen ám, de a légiós a téli szabadságáról nem érkezett vissza a magyar fővárosba és elérhetetlennek bizonyult. Később az ügynöke eljuttatott egy levelet a magyar klubnak arról, hogy ügyfele maláriás, ezért kórházba került Ghánában, és így nem tudott visszautazni Budapestre. Természetesen a levél mellé csatolták az orvosi diagnózist is, csak az volt a probléma, hogy a kórmeghatározást felállító orvos ortopédsebészként dolgozik, és a játékoshoz hasonlóan elérhetetlennek bizonyult a magyarok számára. Ezzel egyidőben olyan hírek láttak napvilágot Belgiumban, hogy a Racing Genk szeretné szerződtetni a 19 éves játékost, aki vitatja, hogy lenne megállapodása a Ferencvárossal. Később olyan információk is megjelentek, hogy akár kompenzációt is fizetnének a magyar klubnak Paintsilért. Közben a Nemzeti Sport arról is szerzett képes bizonyítékokat, hogy a 19 éves labdarúgó Ghánában már megkezdte az edzéseket.

paintsil.jpg

Paintsil edzéséről a Nemzeti Sport szerzett lesifotókat

 

Az ügynök mindent megpróbált

Miután ferencvárosi részről kategorikusan kijelentették, hogy ragaszkodnak a játékoshoz, Paintsil ügynöke január 16-án a helyi lapokban nekiment a magyar klubnak, miszerint nem tisztelik a játékost, és nem írtak bele a szerződésébe egy pontot, amiről szóban megállapodtak, miszerint öt mérkőzés után emelnek a játékos bérén. Az ügynök szerint a zöld-fehérek kihasználták azt, hogy az átigazolási határidő miatt alig tudták elolvasni a szerződést, és nem vették észre, hogy ez a rész kimaradt a kontraktusból. Végül az ügynök még azt is felvetette, hogy szerinte ha Paintsil visszatérne, akkor rasszista megjegyzésekkel illetnék Budapesten a kialakult helyzet miatt. Természetesen Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója nevetségesnek nevezte a vádakat, és kijelentette, hogy nem hajlandóak még tárgyalni sem a játékosról, és becsületbeli ügynek tekintik az esetet, hiszen ezt senki nem teheti meg a Ferencvárossal. Hozzátette, szerinte a háttérből azért mozgatják a szálakat, hogy felbontsák a játékos kontraktusát, de erre semmilyen körülmények között nem kerül sor. Közben a Paintsil ügyeit képviselő német menedzseriroda, a Destiny Sports Management Facebook-oldalát becsmérlő kommentek lepték el a magyar szurkolók részéről.

ke_pernyo_foto_2018-07-24_22_04_43.png

Az ügynökség Facebook-bejegyzése, ami alatt sok "szép" hozzászólást lehetett olvasni

 

Mintha mi sem történt volna

Január 17-én a ghanasoccernet.com megszólaltatta a Ferencváros másodedzőjét, a korábban Ghánában is dolgozó Ralf Zumdicket, aki szerint a játékos ügynökének és ghánai klubjának kapzsisága felelős a kialakult helyzetért. Ezzel egyidőben a belga internetes portálok már tényként kezelték, hogy Paintsil a télen biztosan nem lesz a Genk játékosa. Még aznap este a Destiny Sports Management Facebook-oldalán megjelent egy hír, miszerint Paintsil felépülése után visszatér a Ferencvároshoz, és remélhetőleg gólokkal segíti majd csapatát bajnoki címhez a tavaszi szezonban. A hír mellé Paintsil legszebb ferencvárosi megmozdulásaiból egy videóösszeállítás is felkerült. Végül a játékos természetesen visszatért a Fradiba, és a tavaszt a zöld-fehéreknél játszotta végig, míg júniusban aláírt a Genkhez... Egy újabb csavar az ügyben, hogy az FTC elnöke, Kubatov Gábor júniusban bejelentette, hogy közigazgatási eljárás indítását kérvényezték az illetékes hatóságoknál Paintsil miatt, ugyanis könnyen lehet, hogy a játékos idősebb, mint ami az útlevelében szerepel.

paintsil_genk.jpg

Paintsil itt már a Genk sajtótájékoztatóján

 

A pályán kívüli trükkök mestere: Carlos Kaiser

Carlos Henrique Raposo 1963-ban született Brazíliában. A Kaiser becenevet gyerekként Franz Beckenbauer után kapta, de később több más gúnynév is ragadt rá, köszönhetően annak, hogy igazából nem is tudott focizni. Kaiser, bár profi labdarúgónak adta ki magát, és még szerződéseket is kapott, tétmeccsen alig lépett pályára közel húsz éves pályafutása alatt. És mindezt úgy sikerült véghez vinnie, hogy a legnagyobb brazil klubok szinte mindegyikében megfordult. Szerencséjére a 80-as és 90-es években élte fénykorát, amikor is sokkal nehezebb volt azokat a fals információkat lenyomozni, amit állított magáról. A kirakat pedig jól össze volt rakva: válogatott focistákkal barátkozott (például Bebeto, Romario, Renato Gaúcho, Branco is a társaságához tartozott), a fizimiskája egy futballistáéra hajazott, jó dumája volt, mindig megvoltak a megfelelő összeköttetései egy újabb szerződéshez, és rendelkezett újságíró ismerősökkel is, akik akár valótlanságokat is leközöltek róla.

kaiser2-1870799.jpg

 Carlos Kaizer (balra) és Renato Gaúchoék

 

„Játszanék, de sajnos sérült vagyok!”

Talán ez a mondat hangzott el Kaiser pályafutása során a legtöbbször. Általában izomsérülésre panaszkodott, amit abban az időben nehéz volt bebizonyítani, ám ha valamelyik klub mégis odáig ment, hogy kiderítse mi a gond vele, akkor egy fogorvos ismerőse adott neki orvosi igazolást. Persze néha edzenie is kellett, így sok időt nem töltött el sehol, mert akkor bizony kiderült a turpisság. A Fluminensénél el is nevezték Maradonának, mert bár külsőre hasonlított a klasszishoz, de kicsit kövérebb volt nála, míg tudásban a másik végletet képviselte. A Botafogónál újabb trükköt eszelt ki: játéktelefonokkal rohangált, és angolul halandzsázott, hogy elhitesse a környezetével, hogy őt több csapat is keresi külföldről. Végül a stáb egyik angolul jól beszélő tagja lebuktatta Kaisert, aki így megint új csapat után nézett.

kaizer.jpgCarlos Kaizer (középen) kinézetre tényleg egy focistára hajazott

 

Mindig feltalálta magát

Pályafutása során még Európába is eljutott, és a francia másodosztályú Gazélec Ajaccio szerződtette. Mivel akkoriban nagy szám volt egy brazil játékos megszerzése, a hivatalos bemutatásra sereglett a tömeg a stadionba. Ekkor Kaisernek a tudásáról is számot kellett volna adnia néhány labdás trükk erejéig, így nehéz helyzetbe került a szélhámos. Ám kivágta magát, méghozzá úgy, hogy a bekészített labdákat ajándékként kilövöldözte a lelátóra a kilátogató szurkolóknak. Franciaországból hazatérve Kaiser egy kisebb brazil klubhoz, a Banguhoz került, természetesen mint „francia gólkirály”, noha egy gólt sem szerzett Európában. Tán említeni sem kell, de itt is sokat bajlódott sérülésekkel, míg végül a csapat rosszhírű tulajdonosa egy vesztésre álló mérkőzés során a pályára parancsolta a kispadról. Újra meleg lett a talaj Kaiser lába alatt, hiszen a tulajdonos korábban az erőszaktól sem riadt vissza, ha valakiben csalódott, legyen az bíró vagy játékos. De Kaiser itt is kivágta magát: kihasználta, hogy az eredmény miatt türelmetlen szurkolók pocskondiázzák a csapatot, és összeverekedett az egyik nézővel, így kiállítatta magát még azelőtt, hogy beállt volna. A történet azonban itt nem ért véget. Ezután Kaiser elhitette az elnökkel, hogy azért verekedett össze a szurkolóval, mert az épp az elöljárót szidta. Mély lojalitásának köszönhetően a trükkös játékossal még hosszabbítani is akart a tulajdonos.

carlos_kaiser_5.jpg

 Ritka pillanat: Carlos Kaizer labdával

 

Hamis papírok

Időről időre felbukkan egy-egy hír, főleg az afrikai játékosokkal kapcsolatban, hogy hamis papírokkal rendelkeznek, és fiatalabbnak adják ki magukat a valós életkoruknál. Legutóbb a milanos Franck Kessié életkorát kérdőjelezték meg, de a Lazióban megforduló Joseph Minala esete is érdekes volt, aki bár 17 évesnek vallotta magát, a képek alapján 40 év körülinek tűnt.

minala.jpg

Joseph Minala a Lazio mezében

De Obafemi Martins, Taribo West és Nwankwo Kanu esetében is felmerült már, hogy hamis papírokkal rendelkeztek. Előbbi híresztelések közül azonban egyiket sem sikerült bizonyítani, így ezekkel a játékosokkal kapcsolatban továbbra is marad a találgatás. 2002-ben azonban Eriberto, a Chievo Verona játékosa maga állt a nyilvánosság elé azzal, hogy három évvel idősebb, mint amit a hivatalos papírjai mutatnak. A magyar futball szerelmesei pedig emlékezhetnek Sulejman Demollarira, az albán csatárra is, aki a 90-es években a sógora útlevelével rövidített az életkorán, és kapott szerződést a Rába ETO-tól. 2001-ben tört ki az útlevél-botrány Európában, amikor is több tucat, főként dél-amerikai játékosról derült ki, hogy hamis papírokkal igazoltak számukra európai felmenőket, mentesítve magukat a légiósok számát szabályozó rendelkezés alól. A leghíresebb vétkesek az uruguay-i Alvaro Recoba és a brazil világbajnok Dida voltak.

698269-demollari.jpg

Sulejman Demollari már ezen a fekete-fehér felvételen sem volt fiatal...

 

Ali Dia számára Weah volt a kulcs a Premier League-be

Carlos Kaiser történetéhez hasonlóan Ali Dia is valótlan adatokkal haknizott. Ő angol menedzsereket hívogatott telefonon 1996-ban, az aranylabdás George Weah-ként mutatkozott be, és így ajánlotta be saját magát, mint Weah egykori PSG-s csapattársát. Végül a Southampton menedzerénél, Graham Sounessnél ért révbe, mivel akkor a szakvezető csatárhiánnyal küszködött, így próbaképpen egy hónapra látatlanba leszerződtette a csatárt. Dia egyetlen mérkőzést még játszott is a Sotonban, de becserélése után nem sokkal le is cserélték, mert ahogy csapattársa, Matthew Le Tissier visszaemlékezett: „Úgy botladozott a pályán, mint Bambi a jégen.”

dia1.jpgAli Dia a Southampton melegítőjében 

 

Bogarde, aki kínosan ügyelt a részletekre

Végezetül ejtsünk szót Winston Bogarde-ról, akinek játéktudásához kétség sem férhet, ám pályafutásának utolsó éveiben arról híresült el, hogy a Chelsea-nél kínosan ügyelt arra, hogy szerződése minden pontját betartsa, és így ne lehessen kirúgni: ugyanis a játékot illetően már nem volt túl motivált, de az angolok legjobban fizetett játékosai közé tartozott. Hogy ez mennyire jól ment Bogarde számára, azt jól jelzik a statisztikái: három és fél év alatt 10 meccset játszott.

bogarde.jpg

Egy újabb ritka pillanat: Bogarde labdába rúg a Chelsea mezében

 

 írta: Villányi Gergely

 

Az írás a szerző a pozsonyi Új Szó 2018.02.13-i Focitipp mellékletében megjelenő cikkének felhasználásával készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://futballisztika.blog.hu/api/trackback/id/tr5314133583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása