A mostani kényszerszünet lehetőséget ad arra, hogy átgondoljuk eddigi szerepünket az élet különböző területein, így a futballban is. Sok fociszülő vélekedik arról sajátosan, hogy miként is kellene viselkednie a gyereke meccse során. Arról már ne is beszéljünk, hogy esetleg otthon mi lenne a megfelelő hozzáállás az edzőkhöz, a játékvezetőkhöz és a csapattársakhoz. Ha pedig nincs bizalom, akkor azt a gyerek is érzi (sőt legtöbbször hallja is…) és a közös munka már az elejétől fogva vakvágányon jár. Persze van úgy, hogy az edző jó, de a társak gyengék, az igazi tehetség azonban utat tör magának: a mai megfigyelőhálózatok mellett nincs az a talentum, aki észrevétlenül marad huzamosabb ideig. Ha mégis, akkor valószínűleg azért nem tör ki a közegéből, mert nem tűnik ki... Sokszor nem is csak a gyerekeken múlik, hogy milyen pályát futnak be, hiszen a szülők sok dolgot tudnak befolyásolni. Erre persze a szülők rávághatják, hogy a lehetőségek nem mindenhol egyenlőek. Nos, egy dolog biztosan nem pénzkérdés: hogy miként viselkedünk a pálya szélén. Éppen ezért összeszedtünk tizenöt jellegzetes szülői típust. Persze a típusok között átfedések lehetnek, így nem mindig illik a leírás egy az egyben valakire, de azért nem árt elolvasni a gyakorló szülőknek. Mert ha esetleg túl sok típusnál magukra ismernek, akkor nem biztos, hogy a legjobb úton járnak...

1. Aki a gyerekében éli ki a be nem teljesült vágyait

Mindig is nagy karriert befutott sztárfutballista szeretett volna lenni. Mivel ez (általában rajta kívülálló okok: sérülés, hülye edzők, balszerencse... stb. miatt) meghiúsult, most gyermekén keresztül szeretné beteljesíteni saját vágyait. Még akkor is, ha a gyerek nem is akar futballista lenni. Ha esetleg a csemete nem játszik túl sokat, akkor attól sem retten vissza, hogy egyesületről egyesületre hordozza a kölyköt, mint a „véres kardot”. Ha esetleg egy szülő-gyerek meccsre kerül a sor, akkor jön el ennek a típusnak a „Bl-döntő”, ahol a győzelem érdekében nem rest páros lábbal rácsúszni a legtörékenyebb gyerekre.

No comment... 

2. Aki csak a saját gyerekét dicséri 

Az a világnézetének kiindulópontja, hogy a gyereke a legjobb, a többiek viszont nem nőnek fel hozzá tudásban. Azonban inkább csak a saját csemetéjével foglalkozik, űzi-hajtja minden percben, így a többiekre már nem marad energiája. Ez azonban sokszor negatív érzéseket vált ki más szülőkből, így ezek a típusok nem örvendenek túl nagy népszerűségnek. 

Az én fiam...

3. Aki más gyerekét szidja

A kiindulópont itt is hasonló, ám az energiák itt már inkább a más gyerekeinek szidásában csapódnak le. Néha azért látszólag, halkan a saját csemetét is elmarasztalja, hogy ne vádolhassák elfogultsággal. Általában ezek a típusok klikkeket alkotnak, ahol azért egymás gyerekeit inkább dicsérik, míg más klikkek porontyaival kritikusak. Persze a másik klikkben épp fordított a helyzet, és az ő gyerekeiket szidják. A klikkek általában kronológiai rendben alakulnak a „régiek” és „újak” megnevezéssel.

Ez a gyerek meg mit csinál...

4. Aki saját gyerekét szidja 

Maximalista, régi vágású szülőként alapelve: „Teher alatt nő a pálma.” „Ha négy gólt rúgtál, miért nem rúgtál ötöt?!” A jó se jó, viszont a rossz dolgok nagyító alatt kerülnek megbeszélésre a hazafelé vezető úton, majd otthon is. Ennek a típusnak a legrosszabb vállfaja még nyilvánosan is megalázza a gyerekét a többi szülő és gyerek előtt egy-egy hiba után, amitől persze szerencsétlen kölyök teljesen elveszíti a fonalat, és használhatatlanná válik a nap további részére. További ismertetőjele az ilyen szülőnek, hogy a gyereke minden megmozdulása után kinéz, hogy a szülő szerint jól csinálta-e a dolgát vagy nem.

5. Aki az edzőt szidja

Csinálhat akármit az edző, minden negatívumnak ő lesz az oka. Rossz az edzés, rossz a taktika, rossz a felállás, és még a gyerekkel sem tud bánni az idióta... A csemete már a kezdet kezdetén hordozza magában az ellenállást otthonról, így a közös munka nem sok lehetőséget rejt magában.

Amikor a szülő kergeti az edzőt...

Nézőtéri bekiabálás az edzőnek...

6. Aki a pálya mellől irányítja a gyerekét

A mérkőzés elején joystick-ot vesz a kezébe, amit csak a 90. perc után hajlandó letenni. A mérkőzés minden percében „hasznos tanácsokkal” látja el a kis palántáját, aki pár mérkőzés után teljesen elveszti a felhőtlen játék élményét, hiszen csak parancsokat hajt végre. Az utasítások sokszor még az edző elképzeléseinek is ellentmondanak, sejtelme sincs, hogy mi a csapat elképzelése a játékról. Kiváló példa rá, ha egy csapat passzolni akar és felépíteni a játékot, akkor az első hátrafele irányuló átadásnál ez a típus már kiabál, hogy „Miért nem előre?! Nem arra támadunk!”.

7. Aki a pálya mellől irányítja a saját gyerekét, a többi gyereket és az edzőt is

Az előbbi kategória továbbfejlesztett verziója. Általában nagy önbizalommal rendelkező egyének (volt játékosok, edzők, vezetők) érzik magukban azt a tudást, hogy az egész gépezetet irányítsák a mérkőzés során. Lelkük mélyén úgy gondolják, hogy „az edző csak tartsa meg az edzéseket, amikor én nem érek rá, ám a hétvégén már nekem kell irányítani, hiszen ő nem ért annyira a focihoz, mint én.” Természetesen ezt mások is észreveszik, így az edzővel vagy összevesznek rövid időn belül, vagy az edző „behódol” nekik. Ezek a szülők mindenhez (is) értenek: PhD-vel rendelkeznek a taktika, technika, pszichológia terén is, emellett baleseti sebész, erőnléti edző és rehabilitációs szakemberek is. Minden területen kiemelkedő tudással rendelkeznek, amely magasabb szinten áll, mint az erre szakosodott szakembereké, akiknek ez a munkájuk. Természetesen ez a típus is aláássa a gyerekkel foglalkozó szakemberek tekintélyét.

 8. Aki végig a játékvezetővel foglalkozik

A játékvezetők mindegyike egy szerencsétlen hülye, akit Spártában levetettek volna a Taigetoszról. Ez a világnézete ennek a típusnak, akit bár már százszor megkért az edző, hogy ne anyázza a bírót (hogy ne utálja a csapatát minden játékvezető), de ő csak az első öt percig bírja türelemmel, utána beindul a lavina, és válogatott szidalmak záporoznak a bíróra és a partjelzőkre.

9. Aki végig az ellenféllel és annak szüleivel foglalkozik

Szorosan kapcsolódik az előző típushoz, hiszen általában a véleményes játékvezetői ítéletek kapcsán indul el az egymással való foglalkozás. „Ha ez sárga volt, akkor a tiétek is...” Általában innen eljutunk a meccs végére egymás anyukájának felemlegetéséhez és a gólok során való odamondogatáshoz és mutogatáshoz. A lényeg: mindkét fél úgy érzi, hogy ellene csalt a bíró. Ennek a típusnak a lelki világát kiválóan mutatja be egy South Park epizód, amelynek ide vonatkozó részei ezen a linken elérhetőek.

10. Aki szerepelni jár a gyereke meccsére, és a többi szülőnek csinálja a műsort

Alaptézise: benne egy stand up-os veszett el, így mivel máskor nem találkozik népesebb közönséggel, a gyerek meccse során kamatoztatja tehetségét. Általában nagyon fárasztó alakok, akik a játékvezetők és az ellenfelek vicces kóstolgatásával kezdenek, aztán bevetnek minden kis poént, hogy mosolyt csaljanak a többi szülő (elsősorban az anyukák) arcára.

11. Aki mindenkivel jóban akar lenni (edzők, vezetők, szülők)

Az edzők rémálmai, hiszen péntek este tízkor is olyan információkért hívják fel őket ezek a szülők, amiket mindenki tud (hol van a pálya a másnapi meccsen, hánykor van találkozó, milyen mezben lesznek... stb). Ha a gyerek esetleg nem annyira tehetséges, akkor szívességeket, esetleg pénzt ad az edzőnek, hogy játsszon a gyerek.

12. Aki edző és szülő egyszerre

Szorosan kapcsolódik az előbbihez. Ha az edző haver, akkor erősíti az utasításait a gyerekben és elfogadó vele. Ha viszont nem szereti a csemete edzőjét, akkor minden lehetőséget megragad, hogy fúrja a vezetőknél, szülőknél és gyerekeknél is. Minden problémára van egy saját sztorija, hogy ő miként oldott már meg ilyen nehézségeket. 

13. Akit nem érdekel a gyereke játéka (láthatatlanok)

Az egyetlen konfliktusforrás ezekkel a szülőkkel, ha nem akarják, hogy gyermekük futballista legyen, és tiltják őket a játéktól, hiszen „az nem normális szakma”. Bár természetesen nem ez a megfelelő hozzáállás, kevesebbet ártanak, mint sok más típus az eddig felsoroltak közül, hiszen a pályán legalább nem kell velük foglalkoznia a gyereknek.

14. Aki csendes megfigyelő

Nem szól bele a dolgokba, csak kimegy és megnézi a gyermeke meccsét. Már jelenlétével erősíti a gyermek önbizalmát, hiszen történhet akármi, egy ember már biztosan végig neki fog szurkolni teljes szívéből az egész meccs során. Otthon még esetleg elmondja, hogy ő miként látta az eseményeket, de mindezt nem számonkérően, inkább objektív szemszögből próbál közelíteni.

Frank Martin, aki több NBA-játékost kinevelt, beszél arról, hogy szülőként nem szól bele a fia kosaras dolgaiba, hiszen arra ott van az edzője. Szerinte a játékvezetők sem azért vezetnek meccseket, hogy csaljanak egyik vagy másik csapatnak... 

15. Az igazi szurkolók

Transzparensekkel, síppal-dobbal, nádi hegedűvel mennek a meccsekre, ahol igazi futballhangulatot varázsolnak a gyerekeiknek. Csak bíztatják a sajátjaikat, az ellenféllel, a játékvezetővel és az edzővel nem foglalkoznak. A szülők jó közösséget alakítanak ki, amely a csapatra is kihat.